?

Log in

bloody pirates!
Recent Entries 
2nd-Aug-2007 10:27 pm - negyedik bonney
puszi
nahát mily meglepő, de szépen-lassan kezdek rájönni, hogy merre megyek ezzel a történettel. ez ebből a részből ugyan még nem derül ki, de a következő (ami már félig kész :)) már valamennyire mutat valamerre. és természetesen nem lesz emocionális. csak... keveset aludtam és ez a rész előjött belőlem. remélem még a toleranciaküszöbön belül marad lol.

és szeretem a livejournalt h mindíg elküld mindent, akkor amikor akarom.
****

Megint bonney.


-Ha csalhatatlanul kifinomult érzékeim nem hagynak cserben, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az utóbbi időben bántóan sokat gondolkozol.


Egy nagyon jellegzetes hang nagyon jellegzetes kijelentése zökkentett ki a koncentrált vitorlavarrásból. Felpillantottam, és két, elég rossz állapotban lévő barna csizma jelent meg előttem, amik eléggé meglepő módon Jack Sparrowban folytatódtak. Felvontam a szemöldökömet. A legénység összes tagja közül fent említett kapitány társaságára számítottam legkevésbé akkor, amikor kényelmesen elhelyezkedtem a Pearl tatjának ezen eldugott csücskében egy jó kis zavartalan varrogatás reményében. Igazság szerint a hajón töltött első pár napban hajlamos voltam Jackre mint valamilyen apafigurára tekinteni, olyan valakire, akit el lehet árasztani mindenféle problémával és panaszokkal, és aki ezeket majd türelmesen, jó tanácsokkal való ellátás közben fogja kezelni. És aki emellett valami biztos pontként, neadjisten támaszként fog szolgálni ebben a totálisan idegen és veszélyesnek tűnő világban, a sok, velem abszolút nem foglalkozó ismeretlen között.


Aztán rájöttem, hogy nem is gondolhattam volna rosszabbul.


Jack nemhogy gondoskodóan, hanem teljes egyszerűséggel totális közönnyel viszonyult felém, és mindennapi kommunikációnk kizárólag a mit kell felmosni és hova kell helyezkedni ahhoz, hogy ne legyek útban témakörök körül forgott, legalábbis amikor éppen észrevett. És ugyan az elején ez még kimondottan rosszul érintett, és gyakran éreztem ellenállhatatlan késztetést arra, hogy megrohamozzam a függőágyamat és órákon keresztül bömböljek Whitbury után (ami természetesen mindíg elmaradt, mert a szomszédos függőágyban horkoló részeg matrózok elég erős visszatartó tényezőként szolgáltak), de a heteken át tartó totális elszigeteltség hozzászoktatott ezen jelenség tolerálásához és rákényszerített az egyetlen, ebben a helyzetben elfogadható cselekvés tartós elvégzésére. Elkezdtem gondolkozni. És meglepő módon, élveztem.


Fentiek ismeretében talán érthető hogy miért lepődtem meg a barna csizmák váratlan felbukkanásán, és miért éreztem határozott csalódottságot akkor, amikor a csizmák tulajdonosa nem várta végig a felbukkanását követő rövidke gondolatmenetemet, és egy vállrándítás kiséretében a kormány felé irányította magát a csakis rá jellemző mozgásmintázatával. Lenéztem a vitorlára. TÉNYLEG jól meg volt varrva. Egy bizonyos pontban legalábbis.


-Jack...-


Tényleg nem tudom mi vezérelt akkor, amikor ledobtam a vitorlát a földre és utánarohantam. Valószínűleg ő sem, de lassan megfordult, felvont a szemöldökét és határozott kíváncsisággal nézett  rám.


- ...Jack...öööö.... Hová megyünk?-


Ez volt az egyetlen dolog ami az eszembe jutott. Nem értettem hogy miért akarok beszélni vele amikor nincs semmi ötletem amit mondhatnék, de akartam. Már jó régóta. Hogy őszinte legyek.


Szélesen elvigyorodott.


-Feltöltjük a tartalékainkat.


Megfogott egy rumosüveget, ami egyike volt a kapitányt a hajó összes eldugott sarkába rejtélyesen követő készletnek, és nevetett.


Én is nevettem. Nem tudtam hogy honnan akarjuk feltölteni a tartalékainkat, de voltak ötleteim.


-Szóval... kirabolunk egy hajót?


-Egyszerűbben. Sokkal egyszerűbben. Isla de Muerta. A jó öreg Hector hagyatéka, hogy úgy mondjam.


-Hector...hagyatéka? Hector...Barbossa? De... hagyatéka a halottaknak van... és...


Gyorsan egy vetettem egy oldalpillantást Barbossára, aki teljes lelki nyugalommal támaszkodott a főárbochoz és almával etette a majmát. Határozottan élőnek tűnt.


Jack természetesen észrevette ezt és egy pillanatra elcsodálkozott, de tovább nevetett.


-Isla de Muerta, drágám. Isla de Muerta. Nem hiszem hogy most hallottál róla először.


-Hát...


-Mindegy.- Láthatóan próbálta lezárni a társalgást.-Feltöltjük a tartalékainkat.-


 


Arrébb lépett, és a bal kezével megfogta a kormányt. A jobb kezében még mindíg ott volt a rumosüveg. Követtem. Beszélgetni fogsz velem, MOST.


 


Egy darabig csak álltunk egymás mellett, kényelmetlenül csöndben.


 


-Szóval... hallom, vívni tanulsz drága Williamtól. Jobb mestert igazán nem is választhattál volna. Nagyon tehetséges fiatalember. Hallanád énekelni. Tökéletes koloratúrszoprán.


-Ezt... ki mondta?


-Hát nem nehéz észrevenni- vigyorgott –A fedélzetre felhallatszik ahogy áriázik.


-Nem azt... hanem hogy... vívok...


Nem akartam visszaadni a matróznak a kardot. Nem is tudom kitől vettem el. És nem akartam hogy mindenki megtudja hogy tanulok. Azt akartam hogy azt higyjék, tudok vívni és múltkor csak egy baleset miatt ütöttem le magam.


-Természetesen Jenny. Nagyon jó barátságban van fiatal barátunkkal. Természetesen abszolút plátói. Szegény adottságaival nem is lehet máshogy.


-Ööö... Jack? Miért nincsen bezárva Will cellája?


Beszélgetőpartnerem olyan arcot vágott, mintha a világ legnagyobb baromságát kérdeztem volna.


-Hát hogy ki tudjon jönni, mi másért?


-De... akkor miért a tömlöcben van?


Most már látszott rajta hogy tökéletesen elege van a kis beszélgetésünkből.


-Mert ott jó hűvös van.- Sarkon fordult és határozott léptekkel elindult a kabinja felé.


-És Jack... Van ennek valami köze a... kormányzó lányához?


 


Ezt nem kellett volna. A nevelőnőm szokta azt mondani, hogy a halálunk előtti percben lelassul szemünk előtt a világ. Most valami ilyesmit vettem észre.


 


Jack iszonyatos lassúsággal fordult meg, és az arckifejezése teljesen megváltozott. A vigyor teljesen eltűnt róla, és ami a helyére került az minden volt, de nem barátságos.


-Mit tudsz te erről?


Éreztem ahogy a tekintete röntgensugárként világít át.


-Se...semmit... csak... pletykák...meg...nem fontos...


-Gyere be a kabinomba.


Ez nem kérés volt, kijelentés.


Követtem.


A kabin nagy volt, nagyobb, mint amire a hajó méretei alapján számítottam. A közepén egy szépen kifaragott asztal volt, a tetején térképek és könyvek tornyosultak. Biztos zsákmány valamilyen francia kereskedőhajóról. Szinte az egész bal oldali részt egy szokatlanul nagy ágy töltötte ki, ami valamikor szintén mestermű lehetett, de mostanra a tengeri életmód következtében a faragás nagy része letört, a festék lekopott, és a baldachin tartórúdja félig rögzítve lógott le a talajig.


Megálltam az asztal mellett, nem tudtam hogy leüljek vagy álljak vagy mit csináljak. Legszívesebb kirohantam volna, el, jó messzire, valahova, ahol nem kell kérdésekre válaszolnom. Tekintve hogy egy hajón voltunk, a nyílt tenger kellős közepén, ez nem igazán volt lehetséges. Ezért csak álltam tovább, egyik lábamról a másikra billegtem, és iszonyatosan kényelmetlenül éreztem magam.


Jack fogtt két extra üveg rumot, leült az egyetlen székre és feltette a lábát az asztalra. Látszott rajta, hogy ő se élvezi a helyzetet, és valószínűleg legszívesebben visszaküldött volna vitorlát varrni, de nyilván úgy gondolta, hogyha egyszer berendelt a kabinjába akkor nem zavar ki az első adandó alkalommal. Az arckifejezése visszaállt a normális, megszokott, akár barátságosnak is mondható vigyorra.


Felém nyújtott egy rumosüveget. Kértem.


 


-Sok legenda kering erről a történetről.



 



 


Amikor besüt a nap, a kabin nem is olyan ijesztő. Amikor besüt a nap és még egy rumosüveg is a kezemben van, akkor egész barátságosnak tűnik. És be kell hogy valljam, nagyon érdekelt a kormányzó lányának története. A földön ültem, törökülésben, az ágy egyik faragott lábához támaszkodtam, és reméltem, hogy Jack rumja kitart addig, amíg megtudom, amire kíváncsi vagyok.


 


-Legendák... mítoszok... Én csak olyat hallottam róluk. Semmi olyat ami...hihető.


-Róluk?-


Jack testtartása egy pillanatra megmerevedett, de utána nagyot húzott a rumból és (tettetett?) nyugalommal dőlt vissza a székébe.


-A... lányról meg az apjáról. A papám soha nem beszélt erről. Néha hallottam, amit a cselédek pletykálnak.


Jacket láthatóan megnyugtatta a válaszom. Kényelmesen elhelyezkedett a nagy karosszékben, lábak még mindíg az asztalon, és látszott rajta, hogy érdekli amit mondok. Ennek nem örültem, mert azt akartam, hogy ő meséljen, de nem volt más választásom.


-Mindenféle... furcsa dolgokat mondtak. Állítólag a lányt elrabolták, és az apja bánatában öngyilkos lett. És... a szeretője, egy kovácsinas utánament megkeresni, de amikor megtalálta, akkor már nem az övé volt a szíve. Ezért leült a víz partjára, és addig sírt, amíg ő maga is könnyé változott. A könnyek belefolytak a tengerbe, és... állítólag ő lett a tenger.


 


Jack mintha a nevetését próbálta volna elfolytani.


 


-Ezt a verziót még nem hallottam. Mindazonáltal elég érdekesnek tűnik.


-Persze... nincs olyan, hogy valaki a tenger, nem? A tenger... az tenger és mi emberek vagyunk. De sok ilyen van.  Senki nem tudja megmagyarázni a kormányzóság bukását. Igaz, hogy egy időben ott volt a Kelet-Indiai Társaság székhelye is?


-Hát így is lehet mondani. Nem is olyan régen. De merem remélni, hogy a mélyentisztelt társaság a jövőben méltó lesz a nevéhez, és békén hagyja a Nyugat-Indiákat. Éppen elég, hogy az összes szabad útvonalat lezárták Szingapúr felé. Nem lehet egy tisztességeset kalózkodni, mert a társaság teljes kontroll alatt tartja a térséget. Cutler Beckett megpróbálta itt is eljátszani ezt a barátságos kis történetet, de legnagyobb bánatomra belebukott. Szimpatikus fiatalember volt.


Jack grimaszolva öklendezést utánzott, utána ivott egy nagy korty rumot.


-Cutler Beckett? Ő... nem abban a csatában tűnt el, ahol az egész flotta megsemmisült? Állítólag onnan senki nem jött vissza ép ésszel. A pszichológusom szerint a kalózok tömeghipnózist alkalmaztak vagy valami ilyesmit.


A kapitány felnevetett.


-Tömeghipnózist? Bonney kérlek, hogy lehetne tömeghipnotizálni egy majdnem ezer hajóból álló flottát? Amikor Nassau alatt voltunk a hajóval, ott csak pár száz őr volt, és...


Azt hiszem ennek a történetnek ismerem a végét. Gyorsan közbevágtam, mielőtt a beszélgetés elterelődik a legyőzhetetlen és fantasztikus Jack Sparrow általam amúgy nagy csodálattal hallgattt történeteire.


-Állítólag az a pár túlélő aki visszatért ugyanazt mondta, hogy valami istennő feltámadt és tíz méter magasra nőtt és egy gigantikus örvénnyel lerántotta az egész flottát. Szegényeknek Angliában létesítettek egy speciális szanatóriumot hogy kikúrálják őket. Biztos komoly sokkot kaphattak.


-Szanatórium... Ha az angol királyi korona összes nagyrabecsült szolgáját betennék egy speciális szanatóriumba akkor a világ további része egész biztosan örökké le lenne kötelezve.


 


Kintről hangok hallatszottak. A rettenetes mindenkit a fedélzetre rendelt aki él és mozog, de szaporán, vagy a tenger fenekére süllyedünk. Azonnal.


Jack felpattant és kiviharzott a kabinból. Amint a fedélzetre ért, rögtön elkezdte túlkiabálni a rettenetest, és egymással versengve osztogatták a különböző parancsokat. Utánarohantam. Amint felvette megszokott helyét a kormánynál, figyelve az egyre ijesztőbben sötétedő égboltot, egy pillanatra megállt. Ezt kihasználva feltettem neki azt a kérdést, amire egész végig választ akartam kapni.


-Jack, mi történt a kormányzó lányával?


 


Az arca egy pillanatra ismét megváltozott, de most nem fenyegetően, hanem furcsán... másként, és csendesen megszólalt.


-Meghalt. A kalózok...megölték.


 


Valahogy nem erre a válaszra vártam.



 ****



hmm... esetleg vélemény? :D
21st-Jul-2007 07:14 pm - nincs fantáziám. harmadik rész.
korlát
jé, ez új.
úgy látszik, kezdem totálisan magam mögött hagyni az első rész stílusát, minden racionális indok nélkül. nem hiszem hogy a továbbiakban ennyi párbeszéd lenne, de ezt hajnali fél három és négy között produkáltam ki magamból, és nem volt kreatív erőm máshogyan megfogalmazni a megfogalmazandót.
szóval.
 
****

Nagyobb terpesz.

 A falak beszélnek. Beszélnek? Sóhajtanak? Totális nihilben torokhangon fejezik ki magukat? Mintha olyan próbálna megszólalni, aki régóta nem csinált már ilyet. Valószíűleg a falaknak nincs rá módjuk túl gyakran. De miért pont most, és miért hozzám? A kalózok nem félnek. Ez volt az első dolog, amit megtanultam a hajón. Mármint hogy mit kellene. Az, hogy tényleg ne féljek, az majd az elkövetkező idők programja lesz. De azóta, amikor olyan dolgokkal találkoztam nap mint nap, amik korábban legnagyobb valószínűséggel elájulást, de mindenképpen hangos visítással járó cselekedeteket váltottak volna ki, elkezdtem ezt ismételgetni, kezdetben hasonfekvésben, utána, fokozatosan, egyre inkább álló helyzetem megtartása közben, és mivel magamhozvalóbeszélésközben nem lehet se visítani, se elájulni, sikerült többé-kevésbé nyugodt és vérszomjas kalóznak mutatkoznom. Talán.

De a falak eddig még nem beszéltek. Barbossának mégis igaza lenne? Tényleg van átok? Soha nem próbáltam komolyan venni Barbossát. Az első pár nap kivételével. Aztán rájöttem, hogy ez az egyetlen módszer  arra, hogy vele egy, módfelett szűk élettérben létezzek, a biztos megbolondulás veszélye nélkül. Mindenesetre minden eddigi élettapasztalatom villámgyors mérlegelése után az egyetlen, a beszélő falak problémáját leggyorsabban megoldó cselekedet mellett döntöttem.

Ne ordíts.

BANG. Hirtelen valami fájdalmasat éreztem a homlokomon és utána a hátamon. A hajó hirtelen megfordult. Legalábbis félig. Amiután többé-kevésbé sikerült lokalizálnom a fölöttem lógó rozsdásodó gyertyatartót és a módfelett furcsa szögben elhelyezkedő cellasort, arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg nem sikerült meggyőzően összehangolnom a hang irányába történő fejfordítást a kifelészáguldással és valószínűleg nekimehettem valaminek. Legnagyobb valószínűséggel az előttem tornyosuló falnak.

Legalább nem a lépcsőre estél. Akkor aztán nincs az az isten aki megtalálna mielőtt elvérzel.

Rövid mérlegelés után megint megpróbáltam egy hang irányába történő fejfordítást. Ezúttal lassabban. Legnagyobb megdöbbenésemre a hang nem a hajóból jött, és nem a magas, penészedő fal alatt elhelyezkedő szénaboglyát pillantottam meg, mint amire józan paraszti ésszel számítani lehetett volna, hanem egy megdöbbentően életunt fejet vágó foglyot. Azt a foglyot, akinek a jelenlététől sikerült annyira nem zavartatni magam, hogy totálisan elfelejtkeztem a létezéséről. Igazából mókás lett volna, ha tényleg a falak beszélnek. Még soha nem láttam beszélő falat. De legalább továbbra se kell hinnem Barbossának, és ezentúl is sikerül megnyugtatni magam azzal hogy teljesen őrült akkor, amikor rámvillantja az összes rohadó, sárga fogát azzal a jellegzetes barbossavigyorral, ami általában valami nagyon bántó vagy ijesztő kijelentést követ és egy almábaharapást előz meg. Ha nem tudnám egészen biztosan hogy őrült, akkor nagyon félnék tőle. Így csak egy kicsit félek. Kicsit jobban, mint kellene.

-Jól vagy? Fel tudsz állni?- kérdezi a fogoly, és legnagyobb megdöbenésére kinyitja a cellaajtót és leguggol mellém.

-I-igen, csak...beütöttem a fejem, meg... a hátam, meg...kicsit megijesztettél. Azt hittem...

A fogoly, aki lehet hogy nem is fogoly, nevet.

-De hisz láttál. Álljál végre fel, mert még meg is fogsz fázni ha sokáig fekszel a kövön. Kérsz rumot?

Kérek. Leülök a cellájába, és ő leül mellém. És megint nevet. Olyan furcsa félmosollyal, amit eddig még senkin sem láttam. A foglyok máshogy nevetnek mint mi. Máshogy. Kevesebbet.

-Furcsa kalóz vagy te. Egyáltalán, kalóz vagy? Még nem is láttalak. Na nem mintha annyit járkálnék a fedélzeten.

Megint a félmosoly. Ha nem lenne fogoly, azt lehetne hinni hogy tényleg nevet. De fogoly.

-ÉN kalóz vagyok. Nem látszik? –minden erőmet összeszedve próbálok rettenetes lenni, de megint csak mosolyog.- És TE ki vagy? Azt hittem fogoly vagy, de nem vagy bezárva. Miért nem szöksz el? Nem mondom el senkinek. Itt büdös van. Meg sötét.

A félmosoly tartósul az arcán.

-Hova mennék?

El akarom mondani neki, hogy kint ott a tenger, a városok meg a hegyek, és ezek közül mindegyik izgalmasabb lehet mint itt ülni. De nem tudom. Nem tudok semmit se mondani neki. Ez furcsa, mert máskülönben állandóan beszélek. Ha rum van a közelben akkor többet. Most nem. Ülünk egymás mellett, sokáig, csöndben. És iszunk. Ő behunyja a szemét és a falnak támaszkodik. Amióta a hajón vagyok, könnyebben megérzem azt ha valahonnan el kell takarodnom. Ezt először a rettenetes mondta, és akkor még nem tudtam mit jelent, de most már rájöttem hogy a helység gyors elhagyásával van kapcsolatban. De most nem érzem ezt. Meg ha zavarnám akkor elküldene. Biztosan. Valamit mondanom kell.

-És...mit csinálsz itt egész nap?

-Próbálok nem gondolkozni.

Itt csodálkozó fejet vághattam, mert rám nézett, és valami nevetésféle hangot adott ki.

-Nem tudod ki vagyok, ugye?

-Hát...nem. Valaki fontos? Valami tekintélyes úr, akiért váltságdíjat akarunk kapni? De akkor bezártunk volna. Csatában sem foghattunk el, mert...azok nem ide mennek. Nem..nem tudom. Tényleg. Elmondod?

-Jack nyilván nem beszélt rólam, ugye? Nem csodálom. Nem is tudom, mit mondhatna. Amit elhinnél. Meg ami beleillene a legendájába. Nem, nincs itt semmi olyan, ami bárkire is nézve dicsőséges lenne. És Jack Sparrow nem mesél el semmit, ami rá nézve nem abszolút dicsőséges.- Nevet. És most lehet, hogy tényleg.

-Jack...ismer téged? Honnan? Barátok vagytok? Akkor nem itt lennél. De ha nem a barátja vagy, akkor nem lennél életben a hajóján.

A fogoly rám néz, végigmér. Amennyire ezt ki lehet venni a sötétben.

-Te tényleg nem tudsz semmit.

...

-Mielőtt megijesztettelek, vívni próbáltál, ugye? Én...elég jól tudok vívni. Ha akarod, segítek. Úgysincs más dolgom.

***

Vívni nehéz. Sokkal nehezebb, mint gondoltam. A többieket figyelve azt gondoltam, hogy ez egyike a világ legkönnyebb és legtermészetesebb dolgának. Mindenki tud. Van aki jobban, van aki nem annyira jól, de tudnak.

-Mindíg arra koncentrálj, amit csinálsz.

Mintha ezt nem most mondaná először.

-Hallod? Először is, ne két kézzel fogd. Úgy iszonyatosan instabil. Meg nem is tudsz tőle szabadon mozogni. Semmiképpen, semmiképpen ne fogd két kézzel.

-De...láttam Jacket hogy két kézzel fogja. Meg...mindenki szokta.

Sóhaj.

-Ne Jacket figyeld. Az nem vívás amit ő csinál. Az...mindegy. Meg amikor neked is annyi gyakorlatod lesz mint neki, akkor már csinálhatsz akármit. De addig...

-Jack hány éves?

-Jack? Fogalmam sincs. Szerintem ő sem tudja. Gondolom harminc-valamennyi. Vagy negyven. Ne Jackkel foglalkozz. Fogd meg a kardot normálisan. Ne... ne markold. Meg ne ilyen görcsösen.

 

Ez a kard nehéz. Nagyon. Nem is tudtam hogy ilyen erősek a matrózok.

-Próbálj meg találni egy stabil fogást a markolat közepénél. Így... Érezned kell, ahogy kiegyensúlyozódik a öklöd tetejénél. Megvan?

Túlzás.

-Jó. Akkor az elejétől. Terpesz, rugalmas térdek, ellentétes kéz a markolatra...ne, ne felfelé, akkor le fogod magad ütni.

Azt inkább nem osztom meg vele, hogy már volt ilyen.

 

Fél órán keresztül gyakoroljuk a kardrántást meg az alaphelyzetet. És még egy árva vívómozdulatot nem tettünk. Az egész jobb karom olyan, mintha le akarna szakadni. A tenyerem begörcsölt, de a rettenthetetlen kalózoknak nem szakad le a karuk és a tenyerük se görcsöl be. Én rettenthetetlen kalóz vagyok.

DOING.

PAFF.

Mosolyogva összeszedi a kardomat és felránt a talajról ahova összeestem.

-Szólhattál volna hogy fáradt vagy. Ne haragudj. Amikor én próbáltam először vívni, ugyanez volt.

-Téged ki tanított meg? Valaki a hajón? Hány éves voltál akkor?

-Hajón...-nevet-Dehogyis. Nem vagyok én olyan régóta tengeren. Valószínűleg idősebb voltam mint te, amikor tengerre szálltam. Előtte csak egyszer. Az...nem végződött jól. És utána meg...mindegy. Az a lényeg hogy felkerültem egy hajóra és azóta...mindegy.

-Mindenre azt mondod hogy mindegy. És még a nevedet se tudom.

-Én se a tiédet, ha jól emlékszem.

Most én nevetek.

-Bonney Ashcroft of Lincolnshield vagyok, Dutchess of Whitbury. De ez elég hosszú. Itt a hajón csak Bonney.

Természetesen ő is meglepődik, és ugyanaz a kifejezést látom a fején, ami mindenkin meg szokott jelenni, amiután bemutatkozom. De ő nem kérdezi meg, hogy komolyan. Ez furcsa.

-Whitbury...az az új kormányzóság? Ott a hegyekben?

Ezen én lepődök meg. Kevesen szokták ismerni Whitburyt.

-I-igen. Még nem régóta kormányzóság igazából. Régen valahol máshol volt. Nem tudom, hol. De olyan két éve nálunk lett, akkor települtünk át Angliából. Nem tudom, miért pont itt lett. A papám szerint furcsa dolgok történtek a régi helyen. De soha nem érdekelt annyira, hogy megkérdezzem.

-A kormányzó lánya... Valahonnan ismerős.

Felnevet. Valami furcsa van a nevetésében. Ez a harmadik fajta nevetése. És a legijesztőbb. Vagy a legszomorúbb. Nem tudom, hogy lehet egy nevetés ijesztő vagy szomorú. De ez az.

-Ismertél egy kormányzó lányát? A régiét?

-Csak futólag. Nem lényeges. Szerintem már keresnek a fedélzeten. Vidd vissza a kardot, és ha van kedved, akkor gyakorolhatunk még. Én nem megyek sehova.

Most hirtelen annyi dolgot kérdeznék. Hogy ki volt az a kormányzó lánya és mik voltak a furcsa dolgok. És egyáltalán, hogy ki ő és miért van börtönben. És miért van nyitva az ajtó.

-Jó...köszönöm. Köszönöm. Akkor... ha ráérek, majd visszajövök.

A lépcső aljánál visszafordulok. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem valamit.

-A nevedet azért megmondod?

-Will...Turner.

 

***

comments are always welcomed ;)

puszi
nahát ez rövid lett. höhö. de ha tetszik akkor írok még. én nagyon élvezem, néha rámjön az írhatnék és akkor muszáj.
és a leány nagyon mary-sue akar lenni de én nem hagyom neki. de már kezd mondatokban beszélni. hö.
vajon ki van a cellában? =P
*****


Bármire képes vagyok. Bármire képes vagyok. Estem már ki árbockosárból, mostam már fel hányást a padlóról, dobtam már ki hullát a fedélzetről. Na jó, félig. Egyszer még a fővitorlát is sikerült szabályosan rögzítenem.Mindent túlélek. Mindet. Énistenemjóistenem csak legyen a matróz legalább annyira részeg, amennyire látszik.

Majdnem mindenre képes vagyok. Majdnem sikerült lecsatolnom a kardot. Csak a rumosüveghez nem kellett volna hozzáérnem. Nem akartam. Tényleg. De arra felébredt. És ordított. Hogy lopják a rumot. Szerencsére erre mindenki felébredt. És nagy ordítás lett. A kard fel se tűnt senkinek. Ezért amíg ordítottak addig lemenekültem a fedélzetről. Nem tudtam hova kell ilyenkor bújni, csak azt, hogy oda, ahol senki se jár. Ezért lementem a zárkába. Amióta a hajón vagyok, ez nem tudom milyen hosszú idő, de biztos hosszú, szóval azóta egy foglyot se ejtettünk. A rettenetes nem szereti őket.  Meg a papagáj se. Mindíg azt mondja, hogy dead men tell no tales. A papagáj amúgy egy matrózé akinek nincs nyelve. Állítólag lerágták a tengeri teknősők. De ezt nem ő mondta, hanem a Jack. Szóval lementem a zárkába és meglepődtem, mert volt ott valaki akit még nem láttam. A cellája sarkában ült és rumot ivott és ő is meglepődött amikor észrevett. De csöndben volt és amúgy is túl mélyen voltunk ahhoz hogy fel tudjon kiabálni a matróznak hogy itt van az aki ellopta a kardját. De szerintem nem is tudná, hogy miről van szó. Még mindíg a rumtolvajt kereshetik.

Most megtanulok vívni. Biztos nem nehéz mert mindenki tud. Szóval terpeszállás. Ellentétes oldalú kéz a markolatra. És kirántani. Amikor utoljára próbáltam akkor nem sikerült. De akkor nem egyedül voltam, hanem harcoltunk. Nem tudom hogy milyen harcolni, mert amikor megpróbáltam akkor rövid ideig tartott. Előtte éppen aludtam, és furcsán elkezdett rázkódni a hajó. De ezt már megszoktam addigra. Viszont akkor valahonnan odakerült a Michi kalóz és elkezdett kiabálni hogy tűz alatt vagyunk és mindenki a fedélzetre. Kiderült hogy valami Kelet-Indiai társaság egyik hajója megtámadott minket és többre igazából nem emlékszem, mert amikor a többieket követve kardot próbáltam rántani, akkor valamit elronthattam, mert ugyan a kardot kirántottam, de könnyebben ment mint gondoltam, szóval az a lényeg hogy a könyökömmel állonütöttem magam és mivel erősen próbáltam rántani a kardot, ezért elég erősen ütöttem meg magam és elestem és beverhettem a fejem a padlóba. És valószínűleg elájultam mert amikor magamhoz tértem akkor már nem volt harc hanem mindenki ivott, a Bloomy kalóz a veszteségekről beszélt, amik szinte nem is voltak, és a Jack meg azt magyarázta hogy el kellett volna fogni valami Norringtont. Ezt nem tudtam kicsoda. A papámnak van egy barátja aki Norrington és James, és admirális és a férjem lett volna. De nem lett mert nem értem haza vacsorára. Nem hiszem hogy róla lett volna szó. Meg mondták hogy zsákmányoltak aranyat és rumot. Ennek megörültem és felültem hogy kérek. Szerintem ők is meglepődtek egy kicsit, mert a Gibbs elkezdett kereszteket vetni meg forogni, a félszemű, akiről utána kiderült hogy Ragetti, letérdelt és mindenféléket beszélt az éghez és a barátja, a Pintel meg bele akart ugrani a vízbe. Én ezt nem értettem, de annyira nem is érdekelt, és felálltam és megfogtam egy üveget és ittam. Fél füllel hallottam hogy valami átokról meg feltámadásról beszélnek, de szoktak ilyet, főleg a Barbossa, aki szintén kapitány, már három van belőlük a hajón, és a Bloomy kalóz valami olyasmit mondott hogy nem is tűnt fel neki. Szóval ekkor vesztettem el a kardom és ezért kellett ellopnom a matrózét. De gyorsan megtanulok vívni és majd visszaadom neki.

 

5th-Jul-2007 10:19 pm - elsőfelvonás hö. azt hiszem.
puszi
nahát mivel nincs otthon se netünk se tévénk jelen pillanatban ezért eléggé rá voltam kényszerítve az alkotásra. ezért összesikerítettem a naplószerűt, ami ugyan nagyon más és sokkal terjedelmesebb mint amit eddig láttam tőletek, azért remélem elolvassátok. még ha kicsit lassan is indul meg minden. de nagy jellemfejlődés meg izgalmak várhatók =)
jaj kicsit fanfic jellegű lett. de nem lesz benne kavarás, ne féljetek =)

nahátakkor.

dread pirate bonney,  a tengerek leendő rettenete és az ő első próbálkozásai a rummal és egyéb fosztogatáshoz kapcsolt dolgokkal

először.

igazából nem is tudom hogy kerültem ide. őszintén szólva a pszichiáterem tehet mindenről. ő mondta hogy jót tenne egy kis levegőváltozás. szerinte önámítás azt mondani, hogy a horoszkópom miatt vagyok hisztérikus.nem tudom, mi az hogy önámítás. még most se. pedig megkérdeztem a papámat is, és ő meg azt mondta, hogy a pszichiáteremnek kellene elmennie pszicháterhez és én meg menjek inkább férjhez. ez nem tetszett. az összes férj, akit eddig láttam, kövér és paróka van a fején. a papámnak is. valaki azt mondta, hogy a parókában egerek laknak. én nem szeretem az egereket. próbáltam egyszer tartani de a papám akkor küldött el pszichiáterhez. az se tetszett. mindig olyan dolgokat mondott amiket nem értettem. például azt, hogy nem kéne megkérdeznem lord atkinsontól, hogy tényleg egerek laknak-e a parókájában. ő lett volna a férjem. de aztán nem lett.

szóval a papám azt mondta hogy menjek férjhez és inkább ne változassak levegőt. ekkor már egyre szimpatikusabb lett a levegőváltoztatás. ezért este kiszöktem és elindultam levegőtváltoztatni. nem tudtam hogy azt hol lehet ezért elindultam kifelé a kastélyból. talán nem kellett volna gyertyát vinnem magammal, mert elég gyorsan utolért egy kocsi. a kocsis kedvesnek tűnt és nem volt parókája. ezért megkérdeztem tőle, hogy hol lehet levegőt változtatni. ő erre nevetett, ezt nem értettem miért, és azt mondta hogy el kell menni messzire. mondtam hogy az nem jó, mert nem szeretek sétálni, és megkértem hogy vigyen el. de pénzem nem volt és ezt nem mondtam meg neki. beszálltam és ő elindult, nem tudtam hogy hova, de nem a kastély felé ment és ez tetszett és ezért nem kérdeztem meg hogy merre megy. utána elaludtam. amikor felébredtem, még mindíg mentünk és ennek örültem mert már jó messze lehettünk a kastélytól. és valamilyen hegyekben voltunk és nagyon sötét volt. itt kérdezte meg hogy igazából hova megyek és van-e pénzem. mondtam hogy nem tudom és nincs, de azért remélem elvisz. ő erre megállt, végignézett rajtam és azt mondta hogy némi ellenszolgáltatás fejében talán. nem tudtam hogy mi az az ellenszolgáltatás, ezért azt mondtam hogy jó. ő meg kinyitotta az ajtót és mondta hogy szálljak ki. kiszálltam, és megörültem, mert a levegő teljesen más volt mint otthon. nem olyan büdös régiruhaszagú meg parfümszagú. a parfümöt a parókára kell tenni amúgy. és nagyon büdös.

szóval a mai napig nem tudom hogy mi az az ellenszolgáltatás, mert amikor kiszálltunk a kocsiból sajnos valaki lelőtte a kocsist. mindenfelől emberek rohantak felénk, meg lőttek, de engem nem találtak el mert bebújtam a kocsi alá, mert egy regényben azt olvastam hogy azt sokan csinálják és mindenki túlélte. legalábbis a legtöbben. de én is túléltem. nem tudtam meddig kell ottmaradni,ezért elaludtam. amikor felébredtem, már nem volt ott senki, de mindent elvittek a kocsiból. még a lovakat is. szóval kimásztam a kocsi alól és elindultam a tenger felé mert a hegyek magasak voltak. és most itt vagyok. ülök a tengerparton és nagyon tetszik. levettem a cipőimet és a tenger mossa a meztelen lábamat. állítólag ezt nem illik, de nekem nagyon tetszik. majd ha hazamegyek, megkérem a papámat hogy hagy illjen. biztos megengedi.

 

 

másodszor.

még mindíg a tengerben ülök, de már nem tetszik annyira. amikor beleültem, nagyon meleg volt de most már nem az. fázom. majd mindjárt megyek és veszek egy forró fürdőt. teszek bele levendulát is. az valami növény amit indiából hoznak a papámnak. és nagyon finom illata lesz a víznek tőle.

harmadszor.

nincs meg a cipőm. biztos beleesett a vízbe. nagyon gyorsan meg kellene találnom, mert különben nem tudok majd hazamenni. és holnap este nagy vacsora lesz nálunk, amire haza kell érnem mert lesz ott valaki aki állítólag a férjem lesz. még nem láttam. a papám szerint magas pozícióban van. én ezt elhittem neki de nem tudom hogy hogyan leszek majd bele szerelmes. eddig az összes kérőm magas pozícióban volt, de egyikbe se lettem szerelmes. majd ebbe. mindíg ezt mondom.

most a tengerben keresem a cipőmet, talán elvitte a víz. a part már tele van emberekkel. amikor idejöttem, még nem volt itt senki. csak egy ember aludt egy bokron. nem a bokorban, a bokron. körülötte volt egy csomó üveg, és én meg megijedtem, mert ha felébred akkor biztos rá fog lépni az egyikre és megvágja a lábát. szóval el akartam vinni onnan az üvegeket, de amint hozzányúltam az egyikhez, teljesen váratlanul elkezdett ordítani, hogy hagyjam ott mert még van benne. én meg megijedtem és otthagytam és kiültem a partra.     

negyedszer

most sok minden történt velem. ott hagytam abba hogy kerestem a cipőmet. amikor tartottam egy kis szünetet, és felnéztem, láttam, hogy rengeteg ember áll körül. legalább tíz. megkértem az egyiket hogy segítsen keresni a cipőmet. ő erre elkezdett nevetni és azt mondta, hogy inkább igyak vele. adott egy üveget és én meg beleittam. nem kellett volna. azt olvastam egy könyvben hogy az embereket meg szokták mérgezni. szerintem ő is azt akarta. az üvegben volt valami iszonyatosan erős ízű ital, még soha nem ittam semmit ami olyan borzasztó lett volna mint az. nagyon marta a számat és kiköptem az egészet a földre. erre mindenki nevetett. ’látom, sosem jártál még tortugán’, mondta az egyik. legalább tudom, hol vagyok.

valahol aludnom kell. megkérdeztem az egyik embert hogy messze van-e whitbury, ahol lakom. senki nem hallott még róla. ekkor elkezdtem megijedni. nagyon messze lehetek. és jó volt a levegőváltoztatás. eddig.

elrohantam és pont beleütköztem egy emberbe. nagyon furán nézett ki, ilyen hosszú haja volt de máshogy mint az eddigieknek. olyan tincsekben volt de nem úgy. nem tudom elmondani hogy hogyan nézett ki. szóval bocsánatot akartam kérni, de valamiért elkezdtem sírni. erre rámnézett, olyan nagyon furán, és megkérdezte hogy ő ijesztett-e meg ennyire. nem akartam mondani hogy igen, mert igazából nem is, ezért elkezdtem mondani, hogy nem tudom hogy hol vagyok és nincs pénzem és nem tudok mit csinálni mert még soha nem voltam sehol egyedül. erre azt mondta hogy üljünk le és igyunk. úgy látszik, ez itt ilyen kulcsszó. az ő üvegében is ugyanaz volt, ami az előzőben, de most sikerült nem kiköpnöm. utána már nem is akartam. olyan furcsa volt, úgy éreztem, hogy a fejem megnő és nagyon könnyű lesz és iszonyatosan elkezdett égni az arcbőröm. és folyamatosan beszéltem. de ő is, szóval nagyon mókás volt. elmesélte az életét, nagyon izgalmas volt. mondjuk csak részletekre emlékszem, de voltak benne tengeriteknősök meg sok átok, meg nagyra növő istennők. és mindíg rumról beszélt. megkérdeztem, mi az a rum. erre iszonyatosan elkezdett nevetni és mondta, hogy éppen azt isszuk. itt megjegyeztem, hogy akkor szeretem a rumot. pedig nem. de akkor szerettem. erre kijelentette, hogy akkor felvesz a hajójára és ezen eszméletlen nagyot röhögtem. nevettem. milyen szavakat használok. remélem leszokom erről, mert a nevelőnőm meg fog bolondulni. ezt se szabad mondanom. ezt egyszer hallottam a cselédtől és tetszett, de erre a papám el akart küldeni pszichiáterhez de akkor még nem vállalt el mert csak nyolc éves voltam. a gyerekpszichiáter meg nem akart elköltözni a gyarmatokra.

utána elfogyott a rum. erre az ember akinek nem tudom a nevét, nagyon ideges lett. meg én is, mert nagyon ízlett már addigra. mondtam neki, hogy hozzon még, meg szerezzen egy szobát és egy forró fürdőt. kijelentette, hogy jó a humorérzékem. ilyet még sosem mondtak nekem, ezért nagyon örültem annak, hogy mondta. igazából nem tudom, mi az a humorérzék, de nem mertem tőle megkérdezni, mert ilyet csak a papámtól szoktam kérdezni. és neki még a nevét sem tudom. mármint nem a papámét. szóval amiután megörültem a bóknak, utána még egyszer megkértem, hogy keressen nekem a rangomnak megfelelő szállást, vagy ha ő nem, akkor szóljon a cselédjének. erre rámvigyorgott és azt mondta, hogy ha adok neki pénzt, akkor tud szerezni szállást, meg különben is szerezne, de nincs pénze. mondtam, hogy nekem sincs, és erre kijelentette, hogy akkor bizony bajban vagyok. addigra már éhes is voltam. soha nem volt pénzem, de nem is kellett. és nem tudtam, hogy honnan lehetne szerezni, ha nincs. nagyon olyannak tűnt, mint aki mindent tud, ezért megkérdeztem, hogy ezt hogy kell. ő erre megkérdezte a nevemet,én meg megmondtam neki, hogy én vagyok bonney ashcroft of lincolnshield, dutchess of whitbury. nem tudom, hogy miért, de valami oknál fogva kávéscsésze méretűre nyíltak a szemei, nagyon meghökkent fejet vágott, és azt mondta, hogy akkor a helybeli potenciális lehetőségek fele ugrott. mivel arra következtettem, hogy ez azt jelenti, hogy nem megfelelőek, nem kérdeztem rá, hogy milyen lehetőségekről beszél. rám nézett, és megkérdezte, hogy TÉNYLEG nincsen-e pénzem (a tényleget kihangsúlyozta, ezért írtam nagy betűvel). mondtam hogy tényleg nincs, mert elszöktem otthonról, hogy levegőt változtassak. ő rámvigyorgott, hogy ’my dutchess, elég messzire jutottál’, és azt mondta, hogy el kell adnom a ruhámat. rákérdeztem, hogy mit ért az alatt, hogy messzire jutottam, és különben is, ha eladom a ruháimat, akkor mi lesz rajtam, mert a papám azt mondta, hogy nem illik ruha nélkül járni az utcán. válasz: a gyarmatok leghírhedtebb kalózkikötőjében ülök hajnali fél ötkor és rumot iszom egy ismeretlennel, aki akár a spanyol vizek legrettegettebb kalóza is lehetne. persze ő teljes mértékben úriember és eszébe sem jutna visszaélni a helyzettel. de ha esetleg nem vele találkoztam volna, akkor most komoly bajban lennék. de legalább egy kis Izgalmat vinnék pár tengerész meglehetősen egyhangú napjaiba. és nevet.

ötödik

nem tudom, hol vagyok. ez már nem az első az elmúlt pár napban ha jól emlékszem. a földön fekszem, a talaj egyenletesen himbálódzik alattam és iszonyatosan szédülök. a torkom kiszáradt, émelygek és nem tudom mi van velem. biztos meg fogok halni. már hallom is az égi harsonákat. remélem senki nem haragszik rám otthon. de ha meghalok, legalább nem kell férjhez mennem.

még mindíg nem haltam meg. de akkor miért szólt a harsona? mintha még mindíg szólna.

hatodik

rejtély megoldva. de a fejem még mindíg fáj. felültem, körülnéztem, és láttam egy lépcsőt,és körülöttem sok hordót és alvó embereket. először eszembe jutott a gyerekbiblia amit otthon olvastam a nevelőnővel, hogy a purgatóriumból szűk út vezet a mennyországba, és örültem, hogy megtaláltam a szűk utat, de amikor felmásztam rajta, egy fedélzetre jutottam, rajta egy módfelett csodálkozó fejű matrózzal, és velem szemben a tegnapi város. szóval hajón vagyok. ezért mozgott a talaj. legalább nem haltam meg. és nem is a harsona szólt, hanem harangoztak. nem tudom miért. de még nem mertem megkérdezni. majd ha látom a tegnapi embert, akkor. de itt csak a csodálkozó fejű matróz van, aki folyamatosan csodálkozik amióta előjöttem. megkérdeztem tőle hogy hol vagyok és miért, erre azt válaszolta, hogy ez a Fekete Gyöngy hajó, Rettegett Johnnyfan vezérlete alatt. és ő se tudja hogy miért vagyok itt. és hogy ő Bloomy kalóz, a first mate. Itt megakadt a társalgás, mert nem tudtam mit mondani. megkérdeztem hogy van-e valami innivalójuk, erre elvigyorodott és egy totálisan lehetetlen helyről előrántott egy órási palack italt. természetesen rum. egész finom. ha jól emlékszem, tegnap este jobban esett, de azért most is megittam. egész sokat. megkérdeztem, hogy van-e a hajón egy ember akinek hosszú a haja és háromszög alakú sapkája van. erre azt válaszolta, hogy csak olyan van. szerintem hazudott, mert nem volt rajta sapka. nem hogy háromszög alakú, semmilyen.

ekkor jött elő a kabinól egy másik ember. iszonyatosan rettenetes volt. a legrettenetesebb akit valaha láttam. megijedtem. kicsit. na jó, nagyon. kerestem a tegnapi embert, de nem volt sehol. ekkor már a csodálkozó fejű matróztól is féltem, aki igazából first mate, és már nem is csodálkozott. hanem ivott. a rettenetes végigmért, és megkérdezte, hogy mit keresek a hajóján. mondtam hogy nem tudom, és erre kijelentette, hogy akkor akár le is mehetek róla. mondtam hogy jó, mert ugyan nagyon szép volt itt fent és minden, de már nagyon féltem. és amúgy is haza kell érnem vacsorára. de nem volt cipőm. megkérdeztem a rettenetest, hogy hol tudnám eladni a ruháimat. erre megint végigmért, mindíg ezt csinálja úgy látszik. megkérdeztem, hogy ez rossz ötlet-e, mert lehet hogy nem illik de nekem egy ember ezt mondta tegnap este akinek hosszú volt a haja és háromszög alakú sapkája volt és rumot ivott. a bloomy kalóz a hátam mögött elkezdett nevetni. még a rettenetes is elmosolyodott. lehet hogy összenéztek felettem. ezeket soha nem veszem észre. nem tudom miért. ezért megijedtem. még jobban. és hirtelen előkerült a tegnapi ember. elkezdtem kiabálni és rámutattam, hogy őmondta! megint csodálkoztak és megkérdezték, hogy jack?! mondtam, hogy ha úgy hívják akkor igen. erre a tegnapi ember aki igazából jack, végigmért, most már biztos, hogy itt ezt így kell csinálni, és megkérdezte, hogy sose hallottam-e még captain jack sparrowról. nem hallottam. ez nem tetszett neki. lehet hogy megsértődött, ezért hozzátettem, hogy viszont ismerek egy captain jack longfiedet aki a mi flottánkon volt egy időben kapitány, és megkérdeztem hogy esetleg rokonok-e. nem voltak.

hetedik

eladtam a ruháimat. a jack elvitt a barátaihoz akik megvették. igazából nem tudom hogy tényeg a barátai voltak-e, mert amint odaértünk, rögtön felpofozták. ketten is. scarlett és giselle, ha jól emlékszem. de azért megvették a ruháimat, és adtak érte csomó aranyat. ezeket elrakta a jack és azt mondta, hogy majd vigyáz rá. utána az volt a gond, hogy nem volt ruhám, ezért felvettem a jack kabátját. utána szerzett ruhát is, talált egy embert a földön aki szerinte aludt, szerintem már halott volt, szóval azt bevitte egy fal mögé és utána kijött a ruháival. kicsit büdösek voltak, de nem baj. még kalapot is kaptam. olyan nagyot és háromszög alakút. és mivel hosszú a hajam most már úgy nézek ki mint ők.

aztán amikor mentünk a parton, hirtelen előkerültek ilyen katona emberek, akik gárdisták, és elkezdtek felénk rohanni. én először megörültem mert mintha ismerősnek tűntek volna de jack rámordított hogy fussak a víz felé és ússzak. inkább hittem neki, mert addigra már lőttek is, ezért elkezdtünk úszni a vízben és jack húzta a kezemet hogy merre menjek. nem tudom hogy hogy lehet egy kézzel úszni, de valahogy sikerült ezért elértünk a hajónkhoz, ami tényleg nagyon szép. a víz után különösen tetszett. felhúztak minket a fedélzetre, ami addigra tele volt emberekkel és jack meg a rettenetes elkezdett mindenféle parancsokat ordibálni hogy a horgonnyal mit kell csinálni meg merre tegyük a súlyokat. a rettenetes rám parancsolt hogy menjek oda a főárbochoz és húzzam a tartókötelet. úgy emlékeztem, hogy a főárboc a legnagyobb, ezért odarohantam és elkezdtem húzni az egyetlen kötelet amit ott találtam. erre elkezdett lobogni egy zászló a tetején. fekete volt és egy fej volt rajta meg csontok. valamire nagyon emlékeztetett. de szép volt és örültem hogy én csináltam azt hogy lobogjon. utána egy matróz odalökött egy másik kötélhez, hogy húzzam azt. azt mondták, hogy vitorlát bontunk, és telibe kapjuk a hátszelet, mert szél ellen a gyöngy a leggyorsabb hajó a világon. ez nagyon imponáló. mármint hogy a világ leggyorsabb hajóján vagyok.

csak tudnám, hova megyünk. van egy olyan érzésem,  hogy nem fogok hazaérni vacsorára.



********

kommentelhettek esetleg ha gondoljátok ^^
ha tetszik, folytatom.
This page was loaded May 26th 2017, 3:26 am GMT.